Esküvői fotózás

Olyan pillanatokat, pillantásokat sikerült elkapnod, amiknek ott nem is feltétlenül voltunk tudatában, valószínűleg emiatt lett az összes fotó ennyire meghitt és különleges, valami egészen egyedi fényvilággal. Remélem, mondanom sem kell, hogy amint újra lesz apropó, mindenképpen szeretnénk folytatást!

Réka és Gergő

KataPeti_Kreativ_eskuvoi_foto

Kata és Peti egy éjszakai túrán ismerkedtek meg…


 

Szívesen csinálok nektek is hasonló, személyre szabott meseszerű fotót a saját történetetek alapján! :) A lap alján lévő űrlapon tudtok érdeklődni erről a lehetőségről!

Sziasztok, örülök, hogy itt vagytok!

„Véletlenül” csöppentem bele az esküvők mesés világba tíz évvel ezelőtt. Egy ismerős pár, egy másik pár ajánlás alapján, és egy harmadik az akkori, nagyon gagyi honlapomról, máig nem értem hogy találtak meg. :) Ebben a tíz évben sok minden történt, aranyos párokkal találtunk egymásra, és gyönyörű helyszínekre juthattam el fotózni. Volt olyan szertartás és apuka beszéde, amit én is megkönnyeztem, és olyan is, amikor a nevetéstől alig bírtam tartani a fényképezőgépet. Vagy sírtam és nevettem egyszerre. Gyönyörű és felelősségteljes feladat esküvői fotósnak lenni. :)

Ha tetszenek a képeim és azon gondolkoztok, hogy felkértek az esküvőtök fotózására, akkor viszont sajnos rossz hírem van. Magánéleti tervek miatt most egy ideig nem fogok esküvőt vállalni, pont azért, mert hatalmas felelősség. Nehéz döntés volt, mert imádtam benne lenni. Óriási dolog, megtiszteltetés részt venni egy esküvőben az első ismerkedős levéltől a kész képek átadásáig, vagy akár még tovább, a gyerekek fotózásáig… :)
Csodálatos élmény egy esküvőt fotózni, megérteni miért tartoztok össze, és látni a különleges érzelmeket. Nem csak a tiéteket, hanem a szüleitekét, közeli barátokét. Különleges dolog ez és hálás vagyok minden egyes párnak, akik bizalmat szavaztak nekem és ezzel egy kicsit beengedtek az életükbe.

Ha nem feltétlenül szeretnétek az egész nap fotózását…

Sokan vagytok, akik csak szeretnének pár közös képet emlékbe, de nem fontos az, hogy minden lépésetek meg legyen örökítve. Mert kis esküvő, vagy akár második esküvő, vagy csak mert nem szeretitek, ha fotóznak… :) Nektek viszont még tudok segíteni! :) Egy másik napon csak a kreatív fotózást kettőtökről ugyanis nagyon szívesen vállalom. Elsőre talán fura ez, de valójában rengeteg előnye van. Egyrészt térben és időben teljesen rugalmasak lehetünk, nem kell igazodni az esküvő menetrendjéhez, és szűkre szabni a fotózás időtartamát. Attól sem kell félnetek, hogy valaki már lefoglalta az időpontotokat, hiszen bármikor tudunk menni fotózni, és nem utolsó sorban ez a 2-3 órás fotózás nem is akkora költség, mintha a készülődéstől a menyecsketáncig szeretnétek profi fotóst.

Sokszor mondják utólag a párok, hogy a fotózás volt a nap legjobb része.

Amikor egy kicsit elvonulunk, távol a kíváncsi szemek elől. Akkor egymásra figyelhettek, van időtök átérezni, felfogni, hogy mi is történik tulajdonképpen veletek és hogy ez mekkora dolog. Ha másik napon fotózunk, akkor ez hatványozottan igaz, mert nincs rajtatok az a kis idegesség, ami egy esküvő természetes velejárója. Végül, de talán a legfontosabb: egy szép közös élmény lesz kettőtöknek, ami után csodálatos fotókat fogtok kapni. :) Ha nem akartok mindenáron fotóst az egész napra, vagy szűk körű esküvőt terveztek és a fenti sorokat olvasva bólogattatok, akkor egymásra találtunk! :) Írjatok, meséljetek magatokról! :)

Remélem mindent elárul, ha azt írom, hogy szívből örülünk, hogy Téged kértünk fel. Olyan képeket, és pillanatokat kaptál el, amik hosszú évek múltán is felidézik majd Nekünk ezt a Napot, és annak a legszebb érzéseit. Tele vannak élettel, játékkal, lendülettel, és érzelmekkel.

Gina és András

Koszi, hogy gondoltal rank, mi is emlegettunk ma,mert ott mentunk el Budaorson a domb mellett, ahol fotoztunk,es olyan jo volt feleleveniteni a napot♡ Nelkuled ez nem lett volna ilyen szuper! :) Kuldok egy pocakfotot:-) puszilunk

Szia Virág! Eddig töprengtem, hogy is kezdjek neki ennek a levélnek… Nem akartam sablonos “köszönöm, hogy velünk voltál” sorokat írni, azért vártam ennyit vele. Azonban nem is tudnék mindent leírni amit szeretnék megköszönni Neked. Köszönöm, hogy olyan képeket készítettél rólunk, amelyeken magunkra ismertünk. Olyan pillanatokat örökítettél meg életünk 1 napjából melyekre ezáltal mindig emlékezni fogunk, hogy mit mondtunk közben egymásnak, hogy kikkel éltük meg az adott élményt. Köszönet a kitartásodért, az odafigyelésért, az igazán megérintő meglátásaidért, és nem utolsósorban a “mindenttudó” övtáskádért! Így visszagondolva már nem is tűnik olyan tikkasztónak a hőség. :-) Örülünk neki, hogy TE voltál ott és életünk további epizódjainál is számítunk majd Rád! Szívből köszönünk mindent! Üdv Noémi és Levi

Az esküvői fotózás díja 39.900 Ft, ami tartalmazza:

  • az esküvői kreatív fotózást a megbeszélt helyszínen kb. 2-3 óra időtartamban
  • a fotózás során végig segítek a beállításoknál: hogy álljatok, mit csináljatok, viszont nem szeretem nagyon megtervezni, jobban szeretem a spontán, igazi reakciókat elkapni
  • a képeket válogatás, utómunka után adom át
  • az utómunka a képek profi feldolgozását jelenti: fehéregyensúly, színek, kontraszt, és szükség esetén retusálás (nyers képeket nem adok át!)
  • az elkészült képeket személyesen adom át digitális formában, kb. 50-70 db-ot
  • a képeket eredeti méretben és kisebb, internetes nézőkép méretben is átadom

A fotózás díja nem tartalmazza:

  • útiköltséget Budapesten kívül (ha messzebb megyünk, de tudunk egy autóval menni, akkor természetesen nem plusz költség)
  • esetleges belépőket fotózási helyszínekre (kastélyok, levendulás, stb.)

Olvasgass esküvői élménybeszámolókat!

esküvői fotózás_blogA képre kattintva esküvői fotózások élménybeszámolóit, képeit nézheted meg a blogban a klasszikus fotózásról és egy-egy kreatív esküvői portré születéséről is!

Nevetek (kötelező)

Email cím (kötelező)

Telefonszám

Üzenet