Ennek a képnek sok-sok verziója létezett már a fejemben, és nem kizárt, hogy fog is még születni új ebben a témában. Egész pontosan azóta tervben van ez a kép, amióta először hallottam a The Script If you could see me now című dalát. A kép címe a dal egyik sora lett. Már elsőre nagy hatással volt rám, aki hasonló cipőben jár, annak nem kell mondanom miért, aki nem, annak pedig kívánom, hogy minél később értse meg mit tud ez okozni az ember életében.

De vissza is a jelenbe… Egy ideje kísérletezgetek, hogy a fotót képregényfigurává alakítsam. Egyrészt, mert az ilyen jellegű fotókon én szerepelek, és már unom. :) Másrészt szeretnék elmenni egy kicsit mesésebb irányba a túlságosan realisztikushoz képest. (A párkányon állós képnél például többen azt hitték, hogy tényleg kiálltam a párkányra…)
Mindig is szerettem a meséket, a látványvilágot, a különleges történeteket, ahol minden lehetséges, és most ezzel kísérletezek. Nemrég tettem fel egy ilyen portrét a facebook oldalamra, és az egyik zárt fotós csoportba, és szerencsére több olyan visszajelzés érkezett, hogy mesefigurás, vagyis jó úton vagyok. :)

A maci egyébként saját, fél éves koromban kaptam állítólag. :) A karóra pedig az Övé volt.

 

02_04th_logo

 

 

Amíg nézegetitek a képet, hallgassátok meg a dalt: