Már a legutóbbi bejegyzésemben is említettem Joel Wearing my label című posztját (a feliratra kattintva tudjátok elolvasni). Időnként eszembe jutott ez a poszt, bevillant a címe, és azon gondolkoztam, hogy mennyire hajlamosak vagyunk felcímkézni egymást akár úgy is, hogy nem is igazán ismerjük a másikat. Aztán azt olvastam a Pszichológia magazinban (azt hiszem, ott, de szeretem a pszichológiai könyveket, szóval nem biztos :) ), hogy az önbeteljesítő jóslatok bizony működnek. Így pedig már elég súlyos hiba felcímkézni más embereket, és ezzel tönkretenni az önbecsülésüket. Ez volt az új kép alapötlete.

Az eredeti ötlet szerint minden címkén 1-1 szó szerepelt volna, természetesen negatív. Viszont azon gondolkoztam, hogy egyáltalán nem kell hagynunk, hogy a rossz címkék rossz hatással legyenek ránk. Egyrészt messze nem biztos, hogy azok igazak, és ha igen, vagy legalább részben, akkor is egyedül mi tudjuk, hogy azt a címkét mivel „érdemeltük ki”, mi történt az életünkben, ami miatt olyanok lettünk, és így már egész más megvilágításban látjuk, mint bárki más…

Ráadásul vannak jó címkéink is. Bőven. Ha az egyik irányból csak a rosszat dörgölik az orrunk alá anélkül, hogy értenék egyáltalán, akkor ideje megfordulni, meghallani, és szép lassan elhinni a jókat is. Állítólag, ha állásinterjú előtt kihúzzuk magunkat, magabiztos testtartás veszünk fel, az akkor is hat ránk, amikor bemegyünk, és már visszaálltunk természetes testtartásra. Egyszerűen magabiztosabbak leszünk. (Szintén Pszichológia Magazin.) Ha egy ilyen apró trükk is bizonyíthatóan hat az ember viselkedésére, külső megítélésére, akkor vajon ezek a címkék mennyit árthatnak, vagy épp segíthetnek – ha jók…

Így aztán nem csak 4 negatív szó került a címkékre, hanem négy különböző „irányból” szedtem össze a saját jó és rossz címkéimet. A rosszakat próbálom a helyükön kezelni, hiszen csak én látom, hogy mi van mögöttük, a jókat pedig igyekszem elhinni, ééés megfelelni nekik később is. És így talán egyre jobb leszek. Önbeteljesítő jóslat, ugyebár… :)

Egy kis „behind the scenes” Photoshopban

 

label-in-the-skinHogy a technikai érdeklődőknek is megfeleljek: A figura négy képből van összerakva és már nyomokban sem tartalmazza az eredeti modellt (engem), ami szándékos. :) Test + bal kéz, jobb kéz, fej + haj, és a negyedik külön a szem. Ezen kívül külön rétegek a címkék, a címkék régies textúrája, rajtuk a szövegek, és több réteg a színezés, vignettálás, dodge&burn, szem, száj színei, teljes kép színe, kontrasztja, és a végső textúrák.

A teljes képen nagyon pici ez a részlet, ezért nem látszik, de büszke vagyok a címkék bőrbe „varrására”, ezért beteszek egy részletet az egyikről. :) Azt terveztem, hogy itt vérezni fog, mert ugye negatív a címke és ez fáj… De a vért elengedtem, amikor kitaláltam, hogy pozitív címkék is lesznek. :)

wearing_my_labels_800

 

További fotómanipulációk ide kattintva: Fotómanipulációk