Portréfotózás kisvállalkozóknak, személyes márkához
Köszönöm szépen ezt a fantasztikus napot neked
Alig várom, hogy a weboldalam képei felfrissüljenek, és végre eltűnjön az utolsó stock fotó is
Kedves Kisvállalkozó!
Örülök, hogy rám találtál, mert én is kisvállalkozó vagyok, úgyhogy egy nyelvet beszélünk. :)
Korábban volt kifejezetten kisvállalkozóknak szóló portréfotós csomagom. Aztán az élet úgy hozta, hogy a KATÁ-t megúsztam (maradtam), de a rezsi emelések már nekem is keresztül húzták a számításaimat. Nagyon durván megemelték az irodaházban a bérleti díjat, ahol a saját stúdióm volt. Nem csak annyira, hogy még számolgatod, hogy ki tudod-e gazdálkodni, hanem annyira, hogy nem kérdés, hogy menni kell.
Dehát vállalkozók vagyunk, ha adnak egy problémát, lehetőséget csinálunk belőle… ;)
Több terem is van, így biztosan van olyan is, ami a Te vállalkozásodhoz, személyes márkádhoz passzol. Majd írd meg mivel foglalkozol, küldd el a honlapod linkjét, és ezek alapján fogok javasolni, hogy melyik teremben fotózzunk! :)
És miért is szerepel mindez oldal helyett blogbejegyzésben?…
A saját stúdiómban teljesen más stílusú képek készültek, zömében egyszínű háttér előtt, míg most az NDustrialban valamelyik szép enteriőrt használjuk, és bár vannak egyszínű falak, ritka, hogy azt választjuk. :)
Így aztán aktualizálnom kellett az oldalon lévő portrékat (újabbakra, NDustrial-ban készült képekre cserélni), és egyúttal teljesen átalakítottam mindent, a csomagokat is. Egyszerűsítettem, egy oldal maradt több különböző típusú fotózás helyett.
Viszont a „régi” képeket is nagyon szeretem, nem akartam csak úgy törölni őket, fájt volna a szívem értük. Ide „mentettem ki” őket, ahol Te is megtalálod, böngészheted, és ha találsz köztük olyat, amilyet szeretnél, akkor nyugodtan hivatkozz erre a blogbejegyésre! :)
![személyes márka portréfotózás](https://www.szabovirag.hu/wp-content/uploads/2021/06/IMG_9903_4.jpg)
![0002_4 (2)](https://www.szabovirag.hu/wp-content/uploads/2020/11/0002_4-2-1.jpg)
![személyes márka portréfotózás](https://www.szabovirag.hu/wp-content/uploads/2021/06/1_0004_4.jpg)
![személyes márka portréfotózás Mariann, művészetterápia](https://www.szabovirag.hu/wp-content/uploads/2021/06/1_0001_4.jpg)
![személyes márka portréfotózás](https://www.szabovirag.hu/wp-content/uploads/2021/06/IMG_4275_4.jpg)
![személyes márka portréfotózás](https://www.szabovirag.hu/wp-content/uploads/2021/06/IMG_4288_2.jpg)
![személyes márka portréfotózás Éva, kozmetikus](https://www.szabovirag.hu/wp-content/uploads/2021/06/IMG_4304_4.jpg)
![személyes márka portréfotózás Bea, cégeladás](https://www.szabovirag.hu/wp-content/uploads/2021/06/1_0005_4.jpg)
![személyes márka portréfotózás](https://www.szabovirag.hu/wp-content/uploads/2021/06/IMG_2387_4.jpg)
![személyes márka portréfotózás](https://www.szabovirag.hu/wp-content/uploads/2021/06/IMG_2324_2.jpg)
![személyes márka portréfotózás](https://www.szabovirag.hu/wp-content/uploads/2021/06/IMG_2319_2.jpg)
![személyes márka portréfotózás Adrienn, matematikus](https://www.szabovirag.hu/wp-content/uploads/2021/06/0002_4-6.jpg)
![személyes márka portréfotózás](https://www.szabovirag.hu/wp-content/uploads/2021/06/0003_4-4.jpg)
![személyes márka portréfotózás](https://www.szabovirag.hu/wp-content/uploads/2021/06/0004_4-3.jpg)
![személyes márka portréfotózás](https://www.szabovirag.hu/wp-content/uploads/2021/06/0005_4-4.jpg)
![személyes márka portréfotózás](https://www.szabovirag.hu/wp-content/uploads/2021/06/1_0006_4-1.jpg)
![személyes márka portréfotózás](https://www.szabovirag.hu/wp-content/uploads/2021/06/IMG_0994_4.jpg)
![személyes márka portréfotózás Kristóf, Kódmágia](https://www.szabovirag.hu/wp-content/uploads/2021/06/IMG_1031_4.jpg)
![személyes márka portréfotózás](https://www.szabovirag.hu/wp-content/uploads/2021/06/IMG_1036_3.jpg)
![személyes márka portréfotózás](https://www.szabovirag.hu/wp-content/uploads/2021/06/IMG_1061_4.jpg)
![személyes márka portréfotózás](https://www.szabovirag.hu/wp-content/uploads/2021/06/IMG_0773_3.jpg)
![személyes márka portréfotózás Martina](https://www.szabovirag.hu/wp-content/uploads/2021/06/IMG_0786_2.jpg)
![személyes márka portréfotózás](https://www.szabovirag.hu/wp-content/uploads/2021/06/IMG_0804_2.jpg)
![szakmai személyes márka portréfotózás](https://www.szabovirag.hu/wp-content/uploads/2021/06/IMG_1497_4.jpg)
![szakmai személyes márka portréfotózás](https://www.szabovirag.hu/wp-content/uploads/2021/06/IMG_1516_3.jpg)
![szakmai személyes márka portréfotózás](https://www.szabovirag.hu/wp-content/uploads/2021/06/IMG_1467_4.jpg)
![személyes márka portré Zsanett, ügyvéd](https://www.szabovirag.hu/wp-content/uploads/2021/06/IMG_1632_4.jpg)
![személyes márka portré](https://www.szabovirag.hu/wp-content/uploads/2021/06/IMG_1562_3.jpg)
![személyes márka portré](https://www.szabovirag.hu/wp-content/uploads/2021/06/IMG_1660_4.jpg)
![személyes márka portré](https://www.szabovirag.hu/wp-content/uploads/2021/06/IMG_1639_4.jpg)
![személyes márka portré Nagy Andi, coach](https://www.szabovirag.hu/wp-content/uploads/2021/06/IMG_1772_2.jpg)
![személyes márka portré](https://www.szabovirag.hu/wp-content/uploads/2021/06/IMG_1793_2.jpg)
![személyes márka portré Baráth András, Gerilla önéletrajz](https://www.szabovirag.hu/wp-content/uploads/2021/06/IMG_1827_4.jpg)
![személyes márka portré](https://www.szabovirag.hu/wp-content/uploads/2021/06/IMG_1788_2.jpg)
![személyes márka portré](https://www.szabovirag.hu/wp-content/uploads/2021/06/IMG_1812_2.jpg)
![személyes márka portré](https://www.szabovirag.hu/wp-content/uploads/2021/06/IMG_1817_4.jpg)
![személyes márka portré](https://www.szabovirag.hu/wp-content/uploads/2021/06/IMG_2185_3.jpg)
![személyes márka portré](https://www.szabovirag.hu/wp-content/uploads/2021/06/IMG_2097_4.jpg)
![személyes márka portré Balázs, coach](https://www.szabovirag.hu/wp-content/uploads/2021/06/IMG_2292_3.jpg)
![személyes márka portré](https://www.szabovirag.hu/wp-content/uploads/2021/06/IMG_2120_4.jpg)
![személyes márka portré Balázs, coach](https://www.szabovirag.hu/wp-content/uploads/2021/06/IMG_2214_4.jpg)
![személyes márka portré](https://www.szabovirag.hu/wp-content/uploads/2021/06/IMG_2939_4.jpg)
![személyes márka portré](https://www.szabovirag.hu/wp-content/uploads/2021/06/IMG_2922_2.jpg)
![személyes márka portré](https://www.szabovirag.hu/wp-content/uploads/2021/06/IMG_2942_7.jpg)
![szakmai személyes márka portré](https://www.szabovirag.hu/wp-content/uploads/2021/06/IMG_5517_3.jpg)
![szakmai személyes márka portré](https://www.szabovirag.hu/wp-content/uploads/2021/06/IMG_5545_2_negyzetes.jpg)
![szakmai személyes márka portré](https://www.szabovirag.hu/wp-content/uploads/2021/06/IMG_7058_4.jpg)
![szakmai személyes márka portré](https://www.szabovirag.hu/wp-content/uploads/2021/06/IMG_7100_3.jpg)
![szakmai személyes márka portré](https://www.szabovirag.hu/wp-content/uploads/2021/06/IMG_7091_4.jpg)
![személyes márka portré](https://www.szabovirag.hu/wp-content/uploads/2021/06/IMG_8095_4.jpg)
![személyes márka portré](https://www.szabovirag.hu/wp-content/uploads/2021/06/IMG_8102_4.jpg)
![személyes márka portré](https://www.szabovirag.hu/wp-content/uploads/2021/06/IMG_8191_4.jpg)
![személyes márka portré Péter, zenész](https://www.szabovirag.hu/wp-content/uploads/2021/06/IMG_8257_4.jpg)
![személyes márka portré](https://www.szabovirag.hu/wp-content/uploads/2021/06/IMG_8422_4.jpg)
![szakmai személyes márka portré](https://www.szabovirag.hu/wp-content/uploads/2021/06/IMG_8414_4.jpg)
![szakmai személyes márka portré Anna, borász](https://www.szabovirag.hu/wp-content/uploads/2021/06/IMG_8404_3.jpg)
![Gál Kristóf Egyről a kettőre](https://www.szabovirag.hu/wp-content/uploads/2021/06/IMG_4985_3.jpg)
![személyes márka portré Gál Kristóf, Klikkmarketing](https://www.szabovirag.hu/wp-content/uploads/2021/06/IMG_9072_3-1.jpg)
![Gál Kristóf személyes márka](https://www.szabovirag.hu/wp-content/uploads/2021/06/IMG_8928_3.jpg)
![személyes márka portré](https://www.szabovirag.hu/wp-content/uploads/2021/06/IMG_8917_3-1.jpg)
![Gál Kristóf személyes márka portréfotózás](https://www.szabovirag.hu/wp-content/uploads/2021/06/IMG_8939_3.jpg)
![Gál Kristóf személyes márka portréfotózás](https://www.szabovirag.hu/wp-content/uploads/2021/06/IMG_8930_3.jpg)
![személyes márka portré](https://www.szabovirag.hu/wp-content/uploads/2021/06/IMG_9223_4.jpg)
![személyes márka portré Séra Attila, coach school](https://www.szabovirag.hu/wp-content/uploads/2021/06/IMG_9214_4.jpg)
![személyes márka portréfotózás Dóri, Minimemo](https://www.szabovirag.hu/wp-content/uploads/2021/06/351A5301_4.jpg)
![személyes márka portréfotózás](https://www.szabovirag.hu/wp-content/uploads/2021/06/351A5298_3.jpg)
![személyes márka portréfotózás](https://www.szabovirag.hu/wp-content/uploads/2021/06/351A4977_4.jpg)
![profi minőségű nyomtatott portré](https://www.szabovirag.hu/wp-content/uploads/2020/12/profi-minosegu-nyomtatott-portre2-scaled.jpg)
Ha szeretnél eljönni hozzám fotózásra…
Mindenképp írd meg ki vagy, és mivel foglalkozol. Küldd el a honlapod linkjét, írd meg hol és mire szeretnéd használni az új portréidat.
Ez segít, hogy rálássak kicsit kívülről a vállalkozásodra, és ettől függ, hogy milyen stílusban, melyik enteriőrben tudunk majd olyan képeket csinálni, amik nem csak tetszenek, de jól is tudod majd használni őket a különböző felületeiden.
Küldök majd egy nagyon hasznos infó-csomagot is, ebben MINDEN benne lesz, amire a felkészüléshez szükséged lesz! Ne ijedj meg, csak egyszerűen, nem bonyolítom még tovább az életedet! Mindenben segíteni fogok! :)
Vélemény
És még egyszer köszönöm, mert annyira természetes és könnyed volt az egész :)
Nem izgultam, magamat tudtam adni és pont olyan képek születtek, amilyeneket szerettem volna!
Persze ez rajtad is múlt, a közvetlenségen és a barátságos környezeten!
Egyszóval köszi szépen!!!
Ha szeretnél jönni hozzám üzleti portréfotózásra, akkor nézd meg az aktuális portréfotózási csomagot!
Olvasd el a részleteket, és az oldal alján töltsd ki az űrlapot.
Vagy simán csak írj nekem a virag kukac szabovirag.hu címre! :)