Szeretnék megosztani veletek egy álláskeresős sikersztorit, Alma történetét. :)

 

Alma önéletrajzos fotózásra jött hozzám, nagyon aranyos, vidám csaj. Kb. tíz évvel tűnik fiatalabbnak, mint amennyi, úgyhogy amikor kérdeztem milyen területen keres munkát, mivel szeretne foglalkozni, akkor meglepett a határozott válasz. Kinézett magának pár céget, ahol szívesen dolgozna, és ehhez igazította az önéletrajzot, és így a fotót is. Azt mondta, hogy az egyik cég egy elegánsabb, letisztult, facebookon is magázódó üzlet, a másik pedig egy vidám, fiatalos, lazább vonalat képvisel. Ezért aztán a fotókat is az alapján készítettük, választottuk ki. Lett egy komolyabb verzió, és egy vidám.

Már akkor mondtam Almának, hogy nagyon szimpatikus a hozzáállása. Sokan ugyanazt az önéletrajzot küldik el ötszáz helyre, és csodálkoznak, hogy nem kapnak választ. Vállalkozó vagyok, sok más vállalkozót ismerek, és pontosan tudom, hogy aki keres embert, az sem talál megfelelőt. Pedig lenne munka.
Viszont ha valaki egy picit utánanéz a cégnek, úgy küldi el az önéletrajzot, hogy nevén szólítja az illetékest, az önéletrajzba a releváns dolgokat írja, és a motivációs levelet is testreszabja, az óriási előnnyel indul. Arról már ne is beszéljünk, hogy esetleg egyedi design-nal készül az önéletrajza, ami mondjuk színeiben passzol a márka arculatához, és hasonló apróságok. :)

 

A lényeg, hogy Alma november 22-én járt önéletrajz fotózáson, december 2-án pedig ezt a levelet küldte:

Szia Virág!
Sikerem lett a kepekkel :-) felvettek az Allee-ben levo lakasdekor uzletbe. Megegyszer nagyon koszonom a gyonyoru kepeket :-)

Eddig is egész biztos voltam benne, hogy megtérül az, ha valaki céltudatos, és nem csak vaktában küldözgeti az önéletrajzát. Erről már korábban is akartam írni, most viszont Alma tökjó apropót adott, és ráadásul így sokkal hitelesebb is. ;)

A levél után megkérdeztem írhatok-e róla, hogy az ő példájával bizonyítsuk, milyen sokat számít a hozzáállás, és akkor jött a következő kellemes meglepetés, ez:

Szia Virag!

Nagyon koszonom a leveled :). Nyugodtan ird meg a posztot, meg ugysem irtak rolam ilyesmit :P :) Koszonom :) Remelem a peldam masoknak is segit egy kicsit valtoztatni a gondolkodasukon es sikeresen talalnak a szamukra szimpatikus munkahelyet.
Ugorj be varunk a lanyokkal minden kedves beterot :) Kellemes zene, jo hangulat es sok -sok szep targy. Jo kis hely a Stile Interio uzlete, en a foldszinti store-ban dolgozok.
 
Udv.: Alma
 
Megint fülig szaladt a szám. Tudjátok miért?
1: Tökjó, hogy segíteni akar, és megmutatni másoknak, hogy így sikerülhet megtalálni azt, amit igazán szeretnél.
2: Még egy diszkrét reklámot is nyom az üzletnek, amiből látszik, hogy tényleg imádja, és valószínűleg fűnek-fának reklámozza a boltot, és egy csomóan miatta fognak bemenni. És vásárolni… Mint például én… :)
 
Szóval kövessétek a példáját!
Legyetek határozottak, tudjátok, hogy mivel szeretnétek foglalkozni, és miben vagytok jók! Ugyanis a hozzáállás SOKKAL fontosabb, mint bármi más. A „bármi mást” ugyanis meg lehet tanulni. :)

Köszönöm, Alma, és gratulálok még egyszer! :)