Kata és Peti kreatív fotózása az utolsó pillanatig kérdéses volt. Egyik nap azt mondták szép idő lesz az esküvő napján, másik nap azt, hogy szakadó eső. Az utolsó pillanatig gondolkoztak, végül szerencsére rábólintottak, hogy másik napon fotózzunk. Én eredetileg is ezt szerettem volna, mert aznap nem lett volna túl kreatív helyszínünk. :)
Aztán persze szép idő volt.

A történet…

Az esküvő előtti este még váltottunk pár levelet Katával. Ha már úgy döntöttünk, hogy másik napon fotózunk, akkor megkértem, meséljen kicsit többet magukról, pár dolgot, amit fontosnak tart a kapcsolatukról. A párom azt mondta esélytelen, hogy egy menyasszony az esküvő előtti este ilyen e-mailt fog írogatni nekem… Aha… :)
Jó hosszú válaszlevél érkezett. Kata tökjól fogalmazott, láttam magam előtt mindent, mintha egy romantikus regényt olvasnék. Azért kértem, hogy írjon magukról, mert már akkor terveztem, hogy kreatív fotót (is) fogok csinálni a klasszikus esküvői sorozat mellett. Így szerettem volna találni egy történetet, ami jó alap egy kreatív fotóhoz, és amitől különlegesebb lesz, mint egy klasszikus esküvői fotózás. Találtam is. :)

Egy héttel később tartottuk a fotózást, késő délutáni szép fényben. Egyébként is szeretem ezt a fényt, de most azért mentünk későn, mert meg akartuk várni, hogy teljesen lebukjon a nap, ez kellett a kreatív fotónkhoz. Kata és Peti ugyanis egy éjszakai túrán ismerkedtek meg. Mindketten el akartak vonulni a világ elől, úgyhogy akkor este még nem is nagyon beszéltek, csak mentek egymás mellett, Peti, mint egy csendes lovag, ott volt, amikor kellett. Aranyos történet volt, és ahogy olvastam Kata sorait, már láttam magam előtt a képet. :)

Ezt a történetet választottam, nekik pedig szerencsére tetszett, úgyhogy felkészülten mentünk, nálunk volt ami kellett hozzá: túrabakancs és fejlámpa. :)
Van olyan menyasszony, aki a fűre sem mer rámenni, nehogy koszos legyen a cipője és a padra sem ül le, nehogy koszos legyen a ruha. És most itt egy ilyen pár, akik aranyosak, helyesek, és hegyet másznak menyasszonyi ruhában! Imádtam őket! :)

Az esküvő után még nem ezt a verziót kapták meg. Azt is szerettem, de valahogy éreztem, hogy ebben több van és jobban is meg tudom csinálni. Hónapokkal később álltam neki újra az utómunkának, a nulláról, és másik fotót is választottam alapnak. És olyan eredmény született, amit naaagyon szeretek és azóta is az egyik kedvencem. :)

Nézd meg hogy épül fel ez a kép!