Néha nekiállok új ötleteket, pózokat gyűjteni férfi portréfotókhoz.

Ezt eddig viszonylag kevés sikerrel a fotós csoportokban tettem. Azért kevés sikerrel, mert vagy olyan pózokat találtam, amiket már addig is használtam, vagy túlságosan „beállítottat”, modelleset, táncosat… Amibe egy átlagos férfit nem lehet beállítani, mert ami egy magazinban is határeset, az rajtunk, átlagembereken elég röhejes. :)

 

Nemrég jött az ötlet, hogy színészek portréi között kéne kutakodnom.

Ha valaki, akkor ők tudnak pózolni, pont ezért látjuk őket vonzónak. Tudják mi áll jól nekik, hogy lehet kiemelni az előnyöket, és lefaragni a hátrányokból. Az ötlet bejött, tegnap a fél napomat a Pinteresten töltöttem, férfi pózok után kutatva, természetesen szigorúan szakmai szempontok alapján… ;)

De tényleg! Több szempontnak kellett megfelelni, hogy egy fotó felkerüljön a listára, simán csak jóképűnek lenni édeskevés volt ebben a mezőnyben. :) Szempont volt, hogy a póz férfias legyen, többnyire egyszerű(nek tűnő), ne legyen túl extravagáns, „kitekert”, és hogy nagyjából megvalósítható legyen hétköznapi férfiakkal is anélkül, hogy röhejes lenne. Utóbbi miatt a nagy kedvenc Robert Downey Jr. sajnos nem nagyon kapott helyet… Imádom, tényleg, de a portréi erre a célra használhatatlanok… Komolyan… Keressetek rá… :)

Ami viszont feltűnt, hogy nagyjából bármire/bárkire kerestem, mindig Michael Fassbender képeibe botlottam, és ezeken mindig megakadt a szemem, pedig rá nem is kerestem volna külön. Nagyon jó klasszikus portréi vannak, jól használható, egyszerű pózokkal. Köszi Pinterest! :)

És hogy miért is született ez a poszt? Egyrészt egy jó kis ötletgyűjtemény férfi portrékhoz, hogy legyen miből dolgozni, ha jöttök hozzám portréfotózásra.
Csajoknak meg… Csak úgy ajándékba… ;) Azt azért elmondom, hogy azért a férfi pózokkal kezdtem, mert női pózokban sokkal több a rutinom, de ettől függetlenül tervezek egy ugyanilyen női gyűjteményt is csinálni, ahol azért a modell személye kevésbé fog befolyásolni… ;)

Íme, itt találjátok a gyűjteményt, remélem hasznos lesz:
(Kattintás után bejön rendes, nagy méretben!)

https://hu.pinterest.com/szabovirag/man-portrait/

 

pinterest